Húszmillió dinár videofelügyeleti berendezések beszerzésére

A videofelügyeleti berendezések, valamint a vezérlőszobával való összeköttetésre szolgáló eszközök beszerzésére vonatkozó szerződéseket ma adták a Vajdaság AT Képviselőházának épületében. A Tartományi Kormány a pilot-projekt keretében, ezekre a rendeltetésekre összesen húszmillió dinárt biztosított, méghozzá tizenhárom millió dinárt az alapfokú oktatás és nevelés szintjén és hétmillió dinárt a középfokú oktatás és nevelés szintjén. Slađana Bursać tartományi titkárhelyettes tizenhárom szerződést adott át ma az iskolák képviselőinek.
„Ez az első ilyen jellegű pilot-projekt a Vajdaság AT területén, célja a hálózatépítés, illetve az oktatási és nevelési intézmények kapcsolatépítése a helyi önkormányzati egységek képviselőivel, melyek a vezérlőszobákat a rendőrségen felszerelik. A projektben részt vevő első két község Ópázova és Temerin, míg az elkövetkező időszakra tervezzük a többi vajdasági helyi önkormányzat csatlakozását. A pilot-projekt végső célja A gyermekekkel szembeni erőszak megelőzéséről és védelméről szóló nemzeti stratégiával összhangban, hogy valamennyi gyermek biztonságos és ösztönző környezetben nőjön fel, tisztelve a gyermekek jogát az erőszak minden formájával szembeni védelemre.” - jelentette ki Slađana Bursać, tartományi titkárhelyettes.
A tanulók biztonságának népszerűsítése és fejlesztése érdekében az alapfokú és középfokú oktatási és nevelési intézményekben Vajdaság AT területén a pályázatra 42 intézmény jelentkezett, melyek közül tizenhárom teljesíti a Szabályzattal előírt feltételeket.